Október 2021  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Ez következik

Szabadi Vilmoshegedűművész

Kétszeres MIDEM, Príma, Hungaroton és Liszt-díjas előadóművész, a Liszt Ferenc Akadémia tanszakvezető egyetemi docense.

Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Halász Ferenc irányítása alatt 1983-ban fejezte be és egy évvel később már az intézmény legfiatalabb tanáraként tanított. Posztgraduális tanulmányait Ruggiero Riccinél, Végh Sándornál és Fenyves Lórántnál végezte.

1982-ben a Magyar Rádió által rendezett Hegedűverseny győztese. 1983-ban a Hubay Jenő Hegedűverseny első díjasa, illetve mindkét versenyen elnyerte a zsűri különdíját is. 1985-ben, Finnországban harmadik lett a Jean Sibeliusról elnevezett nemzetközi hegedűversenyen.

Világkarrierje 1988-ban indult: a Royal Festival Hall Bartók Béla tiszteletére rendezett gálakoncertjén Bartók 2. hegedűversenyét játszotta Solti Györggyel, ezt a BBC és a Decca rögzítette, majd a Philips világszerte megjelentette.

1990-ben a londoni Royal Philharmonic Orchestra, 1992-ben a BBC Philharmonic, majd az Ír Koncert Zenekarral vendégeként lép fel. Október 22-én egyetlen magyar állampolgárként játszott – Msztiszláv Rosztropovics, Plácido Domingo, Kiri Te Kanawa és Jeffray Tate társaságában – Solti György 80. születésnapi koncertjén a Buckingham-palotában, a teljes brit uralkodóház jelenlétében.

1995-ben a spanyol uralkodóház Stradivari-hegedűjén játszott a madridi Auditorio Nationales színpadán.
Napjainkig 59 CD/LP/CDV jelent meg a nevével fémjelezve.
1999-ben megalakította a Wiener Belvedere Trio kamaraegyüttest.

Az elmúlt évek folyamán számtalan mesterkurzust adott világszerte, Európában, a Távol-Keleten, valamint az Egyesült Államokban.
Hangszere egy cremonai mesterhegedű – Laurentius Storionitól, 1778-ból, a Magyar Állam kollekciójából való.

Díjai:

1992 – Liszt Ferenc-díj
1999 és 2002 – Két MIDEM Nagydíj (a franciaországi Cannes-ból, a Dohnányi Ernő hegedűversenyeit és Bartók Béla fiatalkori szonátáit tartalmazó CD-vel, a Szóló/Versenymű kategóriában.)
1999 – Hungaroton Díj
2012 – Príma Díj

Operafesztiváli fellépése:

2017. 06. 23.
» Collegium Musicum orgonahangverseny

címkék: fesztiválok listája: 2017
közreműködők: hangszeres szólista
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook