Összesen 86 találat van.
(Előadók)
Tokody, Ilona – szoprán

A drámai szopránt a világ legelismertebb szoprán csillagai között tartják számon. A Szegeden, majd Budapesten folytatott tanulmányok után a nagyvilág is megismerte tehetségét, hiszen végigénekelte a világ jelentős operaházait, de sehová nem kötötte le magát tartósan, hű maradt a magyar színpadhoz.

(Előadók)
Alexander Vedernikov – karmester

A moszkvai Bolsoj zeneigazgatója és vezető karmestere, az Orosz Nemzeti Zenekar karmester-kollégiumának tagja. Számos produkciót vezényelt a Bolsojban. Vezetése alatt a Bolsoj zenekara turnézott Németországban, fellépett a Royal Opera House-ban és a Covent Gardenben.

(Előadók)
Vidnyánszky, Attila – rendező

Az Ungvári Állami Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán 1985-ben kapta meg diplomáját, majd két év irodalom- és történelemtanítás után 1987-től folytatta tanulmányait a Kijevi Állami Karpenko Karij Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1992-ben végzett a színházrendező szakon. 1992-től a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító igazgatója, amelynek 1993-tól művészeti vezetője és főrendezője.

(Előadók)
Virágh András – orgonaművész

Zenei tanulmányait a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban kezdte, majd Virágh Endre és Gergely Ferenc növendékeként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta, ahol 1983-ban kapott orgonaművész-tanári diplomát. Ugyanebben az évben a II. Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaversenyen a döntőbe jutott, és a Liszt-művek legkiválóbb interpretálásáért elnyerte a Cziffra Alapítvány különdíját. 1985-ben a liege-i Conservatoire Royal ösztöndíjasaként hat hónapot töltött Belgiumban.

(Előadások)
„Zene + Elmélet” – Halott vagy élő színház

Előadó: Peter Konwitschny rendező

2008. június 15., vasárnap 11 óra, Játékszín, Miskolc

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Következő > Utolsó >>

Hírlevél-feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre - elküldjük Önnek a legfrissebb információkat!