|
(Előadások)
Előadó: Tallián Tibor, zenetörténész
2002. június 16. 11 óra, Játékszín
(Előadások)
(Előadók)
A világhírű magyar származású karmester 1979-ben debütált Genovában. Első amerikai fellépésére 1987-ben Denverben, a Colorado Operában került sor, ahol később hét éven át vezényelt. Gyakran dolgozik Róma, Firenze és Velence operatársulataival. Repertoárján több mint 150 opera és zenekari mű található.
(Előadók)
Az oroszországi Jekatyerinburgban született Viktor Afanasenko először műszerésznek tanult, majd rock-énekesként működött. Csak később döntött úgy, hogy - elvégezve a helyi konzervatóriumot - tenorista lesz. Első szerepeit ma Szent-Pétervári Muszorgszkij és Kirov Színházakban kapta, majd Ausztriába költözött, ahol jelenleg is él.
(Előadók)
1968-ban született Bulgáriában. Ének tanszakon végzett a Bolgár Zeneakadémián 1994-ben. Rodolfo (Puccini: Bohémélet) szerepével debütált. Jelenleg a Szófiai Nemzeti Opera szólistája. Vendégszereplő a Bécsi Opera, a Nemzeti Raise Opera (Hollandia), az Opera Monte Carlo, a torinói Teatro „Regio”, a Badishe Staatstheater (Karlsruhe), a St. Galleni Színház (Svájc), a New Israeli Opera Tel Aviv, a Prágai Nemzeti Opera, Rigai Nemzeti Opera színpadain.
(Előadók)
|
|
|