| Selmeczi, György – zeneszerző, karmester |
|
|
Tanulmányait Kolozsváron, Bukarestben, Budapesten, a párizsi IRCAM-ban és a párizsi CERIS-nél végezte. Pályája kezdetén a Kolozsvári Magyar Színháznál volt karmester, majd a Liszt Ferenc Zeneakadémia Miskolci Tagozatának tanára lett. Zeneigazgató a budapesti 25. Színháznál és a Miskolci Nemzeti Színháznál, a Miskolci Új Zenei Műhely alapítója és vezetője. Mintegy 50 magyar nagyjátékfilm zeneszerzője. Az 1980-as években a budapesti Várszínház és a József Attila Színház zeneigazgatója, valamint a Mérték Egyesület elnöke, a Vetületek Kortárs Opera Fórum alapítója. Ő volt a Camerata Transsylvanica kamarazenekar újraalapítója, a Budapesti Kamaraopera megalapítója és első igazgatója. 1996–2000 között a Szolnoki Szigligeti Színház zeneigazgatója és a Kolozsvári Magyar Opera állandó vendégkarmestere. Nevéhez és tevékenységéhez fűződik az Auris Operatársulat megalapítása, amelynek művészeti vezetője. Selmeczi György 2002 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenei tanszékének vezetője, 2008-tól a Kaposvári Csiky Gergely Színház zenei vezetője. Operafesztiváli fellépése: 2013. 06. 14. 2006. 06. 21.
2005. 06. 22.
2003. 06. 15.
2001. 06. 22. |