December 2017  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
111213141516
18192021222324
25262728293031

Ez következik

opera verseny competition logo 2018 web

solti karmesterverseny 2017A Filharmónia Magyarország szervezésében újraindul – a mostantól Solti György világhírű karmester nevét viselő -- Nemzetközi Karmesterverseny, amely az első, 1974-ben megtartott verseny hagyományait követi. A verseny számos, azóta világhírűvé lett karmestert ismertetett meg a nagyközönséggel. Karmesterversenyeken figyeltek fel a '90-es években Kesselyák Gergelyre, a Bartók Plusz művészeti igazgatójára is, aki most a zsűriben kapott helyet.


A Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyre több mint száz, 1979. január 1. után született karmester nyújtotta be a jelentkezését a világ 26 különböző országából. A versengés keretében az előzsűrizett fiatal dirigensek több fordulóban mérettetik meg tudásukat és rátermettségüket. A fordulókat televíziós közvetítésen is nyomon követhetik októbertől december közepéig, összesen kilenc alkalommal, heti rendszerességgel a Magyar Televízió M5 csatornáján.

Az eseménynek a Magyar Állami Operaház Erkel Színháza, valamint Európa egyik legjobb akusztikájú koncertterme, a pécsi Kodály Központ ad otthont. Az első és második fordulóban a Magyar Operaház Zenekara és a Győri Filharmonikus Zenekar működik közre.

kesseliak trubadur 2015Az előválogatóból a versenybe bekerült jelentkezőket kiváló muzsikusok és karmesterek értékelik: Bogányi Tibor, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere, Eötvös Péter világhírű zeneszerző, Kesselyák Gergely karmester, a Bartók Plusz Operafesztivál művészeti igazgatója, valamint Alpaslan Ertüngealp, az Associationdes Artistes pour la Paix vezetője, az Academia Hungarica Kamarazenekar világjáró karmestere. A zsűriben a nemzetközi klasszikus zene kiemelkedő menedzserei is képviseltetik magukat: Antonio Moral, a Teatro Real de Madrid művészeti igazgatója, a Centro Nacional De Difusión Musical (CNDM) vezetője és Lesley Rosenthal, a New York-i Lincoln Center igazgatója.

A Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny döntője 2017. december 13. és 15. között zajlik, ahol a beválogatott versenyzők a Pannon Filharmonikusokat vezényelve mérhetik össze tudásukat a pécsi Kodály Központban. A programot december 16-án gálaműsor zárja.

A verseny fővédnöke Lady Valerie Solti, Solti György özvegye.

A nemzetközi karmesterverseny részletei a rendezvény honlapján »»

 

Maestro – plakátkiállítás

solti plakatkiallitas misolcA Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny kísérőprogramjaként Miskolc, Budapest, Pécs, Győr, Szeged fogadja a plakátművészet hagyományainak és szellemének ápolására vállalkozó Magyar Plakát Társaság alkotóinak műveit október 17-ig.

A karmester téma adott inspirációt a tizenhat – köztük több Ferenczy Noémi- és Munkácsy-díjas – művésznek, akik a Filharmónia Magyarország felkérésére terveztek plakátokat. A vándorkiállítás Miskolcon a Művészetek Háza előtti téren szeptember 23. és 30. között láthatják az érdeklődők az alkotásokat.

A plakátok szeptember 30-án érkeznek Budapestre, ahol a II. János Pál pápa téren, az Erkel Színház előtt láthatók a karmestertémát feldolgozó plakátok. Utolsó állomásként Pécsett, a ZeneSzüret Fesztivál kapcsolódó eseményeként a Széchenyi téren állítják ki a műveket október 6. és 17. között.

Forrás és fotó: www.minap.hu

ROST ANDREA hangversenye

december
vasárnap
17
19:00 h
Közreműködik: Harazdy Miklós (zongora) Műsor: C. Gounod: Rómeó és Júlia - Júlia áriàja W. A. Mozart: Figaro Hàzassàga - Susanna -... | tovább az esemény részleteihez »
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px  miskolci varosgazda  

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Felhasználási feltételek »

↑ Top

facebook